(Tanúhegyek nyomában 40)

Viszonylag nyugodtan telt tornatermi éjszaka után a Badacsonytomaji általános iskolában, pontban reggel 7-kor nekiindulok a megmérettetésnek. Kartonomon a rajtbélyegzővel az elsők között lépek ki az iskola kapuján és megcélzom a Bazalttemplomot, hiszen az itiner szerint mellette indul az út a Badacsony tetejére. Meg is van! A sárga jelzés kanyarog néhányat a házak között, aztán az út elvékonyodik és ösvényként folytatódik az erdőben, közben erősen emelkedni kezd. Ütemesen, jó tempóban haladok felfelé, gondolataimat arra irányítva, hogy addig kell jól haladni, amíg az elején van az ember és nem fáradt, mert ha később lassabban tudok haladni, legyen előnyöm, amiből leadhatok. Hamar elérem a Klastrom-kutat, majd rátérek a kék jelzésre, amely a csúcsra vezet.

A kőkapunak nevezett bazalttornyoknál megállok egy pillanatra, hogy megcsodáljam őket, közben pihenek is egy percet, mert az emelkedő rendesen kivesz! Ekkor ér utol az első néhány futó, akik zihálva, de irigylésre méltó tempóban húznak el mellettem. Megyek tovább én is, közel van már a csúcs, 200 méter után megpillantom a Kisfaludy-kilátót a fák között. Felkerül az első igazoló matrica a kartonomra, megvan az első csúcs a hatból!

Rákanyarodok az út folytatására, pár méter vízszintes után a jelzés balra veszi az irányt egy nyiladékban haladok lefelé! Az avar alatt megbújó kövek elég nehézzé teszi a lépéseket, némileg lelassulok és nem értem, hogy a mellettem elszáguldó futók hogy ússzák meg a bokatörést... :-) Rövid bukdácsolás után jön egy kanyar, ahol meglelem az első feltételes ellenőrző pontot. Ezek olyan pontok, amelyek előre jelezve lettek az itinerben, de nem lehet előre tudni, hogy melyik pont tényleges ellenőrző pont, ezért fontos, hogy egyet se hagyjak ki, mert utána jön a kiesés. A fán genotherm zacskó himbálódzik, benne egy csomó matrica, amelyekből egyet beragasztok magamnak és már megyek is tovább. Felfelé! Úgy tűnik ide csak a pont miatt kellett lemászni, most az út és a jelzés ismét a plató felé veszi az irányt és 5-8 perc kaptatás után ismét a Badacsony lapos tetején gyalogolok. Kisvártatva elérem a Tördemici-kilátót és megtorpanok. A borult idő ellenére olyan panoráma tárul elém a Balatonról, hogy a lélegzetem is eláll egy pillanatra. Eddig az erdő fái között mentem és nem volt kilátási lehetőség, de most megdöbbentő a látvány. Rápillantok a telefonom kijelzőjére, hogy megtudjam mennyi idő alatt értem fel ide. Ekkor veszem észre a két nem fogadott hívást, amit Esztertől és Anditól kaptam. Menet közben visszahívom őket, közben elindulok lefelé a Tördemici oldalon és jön még valami lefelé: Az eső! Na ez hiányzott! Alattomosan esni kezd én meg elérem a Bujdosók-lépcsőjét, 464 csúszós lépcsőfok a hegyoldalban. Kúszok lefelé, az első 100 után már ráérzek a technikára, amivel viszonylag biztos léptekkel tudok lejutni, a dolog eztán haladósabb. Szerencsésen elérem az alját. Az eső szakadósra vált. Itt egy szalagozott jelzetlen részre lépek és a présházak között folytatom az utat. Pont szemben velem magaslik a Szentgyörgy-hegy tömbje és nagyon közelinek látszik, de nekem még Szigliget felé tart az utam. Itt egy kellemetlenebb szakasz következik, kilométereket kell megtennem az aszfalton, monoton gyalogolok, ömlik az eső, így szinte észre sem veszem, amikor elérem Szigliget első házait, és majdnem elhaladok az Avasi templomrom mellett. Egy kapucnis kabátba bukolódzó pontőr lány kedvesen figyelmeztet, hogy nem ártana betekintenem a romokhoz, mire azonnal kapcsolok, hogy az bizony ismét egy feltételes ellenőrzőpont lehet, és így is van. Sűrű köszönés mellett bekanyarodok és beragasztom a második matricámat, majd nekiveselkedek a várdomb meghódításának. Aztán kiderül, hogy nem csak a várdomb képez kihívást, hanem maga a vár is, mivel a második csúcs-igazoló pont az egyik legfelső szinti toronyszobában lett berendezve. Lépcső hátán lécső, nyomulok, küzdök, de aztán ez is megvan! Kifújom magam, amíg a pontellenőr beragasztja a második színes matricát is az igazolólapra. Pár szelet nápolyi és fél liter víz elfogyasztása után rendezem a felszerelést és rákészülök a folytatásra.

A lépcsők lefelé sem egyszerűek, miközben lefelé lépkedek, egész emberáradat jön felfelé, kerülgetem túratársaimat, keresve a biztos lépéseket a csúszós fafelületen és bazaltjárdákon. Sikeres leérkezés után jobbra veszem az irányt és némi lejtős gyaloglás közben szóba elegyedek egy párral, akik meglehetősen erős tempóban haladnak el mellettem. Mivel másfél órám van még elérni a kulcsosházat, ahol megbeszéltem a többiekkel a találkozót, megkérdezem, hogy szerintük oda lehet-e érni? A válasz az, hogy menjek velük, mert ők biztos odaérnek. Na ezt rögtön gondoltam! Ilyen tempóban! Egy darabig követem őket de aztán szép lassan lemaradok tőlük, végül is nem meghalni jöttem, hanem gyalogolni! :-) Már csak azért is, mert a sarkamon ismét kezdem érezni a múltkori 50 km-es túrán érzékelt égető érzést, aminek az lett az eredménye, hogy rendesen felhólyagosodott. Most óvatosan próbálgatom a lépéseket, gondban vagyok, nehogy valami hasonló történjen, mert akkor kevés esélyem lesz befejezni a túrát. Szerencsére továbbra is jól megy a gyaloglás, nem esik nehezemre folytatni, a Szigliget – Szentgyörgy-hegy közti aszfaltot viszont kevésbé értékelem, ez a szakasz is unalmas. Végül egy kanyarban elérem a hegy alatti pincéket, ahol szalagozott földúton kanyarodok be az egyik pincéhez és egy rejtett ellenőrző ponthoz. Ha szánnék rá időt, bemehetnék bort kóstolni is, hiszen ez benne van a programban, de igyekszem odaérni a találkozóra, így ezúttal ezt most kihagyom. Ragasztás után belefutok a túra legsárosabb részébe, egy szőlőkordon mellett bokáig merülve a sárba megyek felfelé az ösvényen kb 500 métert, aztán visszakeveredek az aszfalt útra és elérem a templomot a hegy alatt. Innen jön ismét a kaptatás, cikk-cakkban meg az út felfelé a hegyoldalban több rövid pihenővel szakaszosan küzdöm fel magam a hegy tetejére. Közben Eszterrel telefonon megbeszéljük a találkozó részleteit, Ők is a hegy túloldalán vannak már és mire én átérek, addigra Ők is megcsinálhatják az első pontjukat. A csúcson az esőben a sátrában kuporgó pontőrt nagyon nem irigylem, beadom a kartonomat, aztán amint megkapom a matricát, már igyekszem is lefelé, mert nagyon galád az idő!

Megérkezem a Kaán Károly kulcsosházhoz és itt összetalálkozom végre a többiekkel. Először Lórántot és Líviát érem utol a lejtőn, aztán a háznál Esztert, Dalmát, és Andit is üdvözölhetem. Mivel frissítőpont ezért kihasználom a teázási és lekváros kenyerezési lehetőséget, aztán nekivágunk a második szakasznak. Ismét leereszkedünk a síkra és a buszmegállónál rátérünk egy szalagozott szakaszra, amely Gyulakeszibe vezet. Átkelünk a vasúti síneken, majd egy gázlón a patak felett, ahol érdekes kis összetákolt fahíd segítségével lehet átjutni a túloldalra. Ismét találunk egy feltételes ellenőrzőpontot. Egyenesen közeledünk a faluhoz előttünk magaslik a Csobánc tömbje tetején a várral, látjuk már, hogy mi vár ránk! Vár a vár! :-) A focipályát megkerülve beérünk a falu főutcájára. Líviának meggyűlik a baja egy kicsit a bakancsával, így egy kis szerelvény igazításra kerül sor, mielőtt tovább mennénk! Aztán nekiveselkedünk a lejtőnek és csodák csodájára – Eszter woodoo szertartásának köszönhetően - kezd elállni az eső! :-) A vicces szervezők még viccesebb feladványát követve vasbeton gerendákat számolunk egy kanyarban, majd megcsodáljuk a panorámát a Káli-medencére a következőben. A harmadikban meg csúcs ez az érzés, fent vagyunk a csúcson! A vár megvárt! Matrica, aszalt sárgabarack, kilátás, jó levegő és javuló időjárás! Mi kellhet még?

Az ötödik szakasz elején már a nap is süt, ereszkedünk lefelé a hegyoldalban, némi szerpentinezés, majd szélesebb dűlőút következik, amin ismét lejutunk a völgybe, pontosabban a következő hegyet megelőző sík részre. A Tóti-hegy csücske még odébb van de jó ütemben haladunk a lejtőn lefelé, aztán az aszfalt úton is, ami bevezet minket Káptalantótiba. A falu túlvégén megint jelzetlen úton haladunk közben vetünk egy pillantást a régi TSZ helyén lévő kis völgyre, ahol hihetetlen mennyiségű házi disznó fetreng a sárban! Ennyit egy rakáson már régen láttam! Kaptatósra fordul ismét a sorsunk és egy erdei ösvényen folytatjuk a túrát, megkerüljük a Tóti-hegy kúpját, hogy aztán a túloldalán teljes lendületet véve nekirugaszkodjunk a csúcsnak. Sajnos ez már nem fenékig tejfel! A lábam kezd erőteljesen fáradni, és a hegyoldalban kapaszkodó ösvényt teljesen kijárták a túra résztvevői. Úgy csúszik a sártól, hogy alig lehet felmenni rajta! Bokrokba és faágakba kapaszkodva húzzuk magunkat felfelé lépésről lépésre. Közben lefelé is zúdulnak rendesen, nagyon nehezen lehet előre jutni. Valahogy azért mégiscsak sikerül megfeszített munkával elérni a tetejét. Fent sokadalom, és az időközben teljesen kitisztult időben pazar panoráma fogad a délutáni szikrázó napfényben. Hát ezért megérte felmászni! A matricagyűjtést rövid pihenővel fűszerezzük!

Rátérünk az utolsó hegyhez, a Gulácshoz vezető útra. Igen ám, de a Tóti-hegyről még le is kell mászni, ami nem lesz egyszerű feladat! Mászni? Inkább csúszkálni! Nem voltam boldogtalan, amikor megint lent voltam az alján! Innen megkezdődött a lassú tempós araszolás, legalábbis az én részemről! Gyönyörű környéken megyünk tovább, a környezet olyan szépen rendben van tartva, mintha valami osztrák település határában lennék! Ide biztos visszajövök valamikor körülnézni! Fájós lábbal küzdöm magam tovább, közben elérjük a Gulács lábát. Felkészülök az utolsó kemény menetre. Sietni kell, hogy sötétedés előtt leérjünk a hegyről. Az ösvény nehezen járható köves terep csigavonalban emelkedik a hegyoldalban! Sajnos az energiám is fogytán van, így lassan haladok felfelé, el vagyok fáradva és a közérzetem is is nagyon gáz! De ha már idáig eljutottam már nem vagyok hajlandó feladni! A lányok előre mennek, de aztán utol érem őket a csúcson! Nem esett jól feljönni ide, de sikerült! És már csak a sietség maradt, megelőzni az alkonyatot. Ami kifér a csövön, nyomás lefelé, bár ez kívülről csak béna botorkálásnak tűnhetett, amit műveltem. A hegy lábánál a vízszintes erdei úton kerülnek elő a fejlámpák. Keresztezzük a tomaji 4 sávos főutat, majd 500 méter megtétele után begyűjtjük az utolsó igazoló matricát egy villanyoszlop oldalán. Aztán jön a célegyenes, Badacsonytomaj fényév hosszúságúnak tűnő Petőfi Sándor utcáján baktatunk be az iskolába a célig! Érdemes volt sietni az elején, a fáradtság és a belassulás ellenére is bőven szintidőn belül értem a célba, és mindenkinek sikerült ugyanez! Ezúton is köszi mindenkinek a részvételt, a segítséget és gratulálok nektek a teljesítéshez!