Takács Katalin írása
Latitude 51; 27; 40 Longitude 116; 21; 50, Topo map 82N/08 Magassági nyereség 1000m
Eddigi túráim közül a legérdekesebb túrának is mondhatom. 2003-ban amikor kezdtem a túrázást, John már megpróbált vinni erre a hegyre, de akkor gyakorlatlanságom miatt a meredek szakaszon megijedtem és vissza kellett fordulnunk.
Most erős érzéssel indultam a hegyoldalnak újra. Éreztem, hogy sikeres leszek és feljutok a csúcsra.
A túraút alsó szakaszán sűrű erdei ösvényen halad felfele kb. 3-3,5 km amikor egy régen használt kilátóhoz érünk. Innen már szép kilátás nyílik a környékre az országot átszelő autópályára, a völgy túlsó oldalán levő hatalmas Stephen hegyre. Itt a kilátót elhagyva egyre ritkuló erdős részen haladunk, és a nyílt sziklás hegylábához érve érdekes túra ígérkezik a csúcsra. Hatalmas sziklák borítják a hegyaljat és ösvény itt nem is látható, ahol jónak látjuk a felfele haladást, ott indulunk neki a hegyoldalnak. Érdekes ez a szakasz, sokféle színű és mintázatú sziklakat lehet találni. A csúcsig szinte ilyen sziklás szakaszon lehet felfele haladni, hol kisebbek, hol nagyobbak a sziklák, de nem nehéz rajtuk lépkedni, nem kell attól félni, hogy megindulnak alattunk. Ahogy felértünk a nyílt szakaszra, mindjárt a főcsúcsot vettük célba, az első alacsonyabb csúcsot kihagytuk. Felérve a szikla tetejére, mindjárt láttuk, hogy amit mi főcsúcsnak gondoltunk, az nem igazán a főcsúcs, az még a távolban van. De bántam is én meddig kell még menni, hiszen fent voltam a világ tetején.
Nem volt nálam boldogabb személy ezen a napon. Itt fent a gerincen könnyű volt tovább haladni a főcsúcsra. A kilátás pedig egyszerűen csodás. Hatalmas csúcsok, gleccserek a távolban és a mérhetetlen csend ami mindennél többet ért. Élveztük a táj szépségét a csúcson csak ketten voltunk. Egy szakaszon néhány lépést kellett lemászni a sziklákon tovább haladni, aminek nem örültem, de amikor lemásztam és vissza néztem, magam is csodálkoztam, mitől féltem? Hatalmas hegyek körülöttünk, némely hegyoldalt láthatólag még sosem érintett túrázók bakancsa. Lefele jövet a csúcsról hamar ment, mert a törmelékes kavicson, mintha síeltünk volna, szépen gurultunk lefele. Egy szép füves területre értünk, ahol meg hó is maradt a télről és jót pihentünk újra ezen a szép helyen, megcsodálhattuk a szép zöld színű Sherbrooke tavat és a felette magasba emelkedő Ogden hegyet.
Nehéz volt a döntés hogy induljunk lefelé, de mégis meg kellett tenni. Sok-sok érdekes sziklát találtunk itt is, nem tudtam a fényképező gépemet elrakni, mindig akadt egy újabb érdekes szikla a lencse elé. Leérve az erdei útra újra, mar késő délután volt és erős volt az érzésem senki más nincs a környéken. Ezért kicsit hangosabban jártam, hogy az esetlegesen a közelben vadon elő állatok hallják a jöttünket. Mire leértünk, valóban csak a mi kocsink volt a parkolóban. Jó érzés volt az országútról vissza nézni a csúcs felé és tudni, hogy mitől is voltam olyan fáradt.
Az összes képet megnézhetitek itt:
http://s235.photobucket.com/albums/ee56/Csalad/Julius%2016%20Paget%20csucs/
