2007. Október 12-14.
Nagy Fehér tollából...
Az alkalmat és a virtuális pennát megragadván kitálalom a hét vége eseményeit és történéseit. ;-) Igen izgalmas végső szervezési simítások közepette a két induló autóból az első péntek du 1 órakor felszedte a horgonyt és elindult Ausztria felé (utasok: Sherlock, Gergő, Eszter, Nagy Fehér..). A Másik autó (Gergő2, Kriszta, Saci) 3 órakor indult a Budaörsi Auchan parkolójából. Viszonylag jó útviszonyok és körülmények között 7 és fél óra menetidővel este fél 9-kor landoltunk Kötschach-Mauthen település alpesi kempingében.
A recepción a tulajdonos tizenéves fia tartotta a frontot, akitől megtudtuk a kondíciókat, és hogy az olcsó bungaló szállás az ősz beállta miatt már nem létezik. Van viszont közép-árkategóriás faház megoldás 4 személyre (15 Eur/fő/éj), de csak egyhetes turnusokra adják ki! Végül a tulajdonos előkerítésével megoldódott a probléma, rábeszéltük a két éjszakás bérlésre, így a csapat egyik fele sátrazott, a másik fele a házban aludt. A kempingezésre készülvén előkerültek a kemping gázfőzők, no meg a zacskós levesek, ennek hatására pedig heveny vita kezdődött Sherlockkal ;-), aki mindenképp rá akart beszélni minket a ház komfortjának kihasználására. Mi Gergővel persze nem hagytuk magunkat, hiszen sátrazni jöttünk, vagymi?? :-) Az első kép a galériában ezen történés következtében készült: "Herr Sherlock teát iszik, "HÁZBAN", "ASZTALNÁL ÜLVE", "HELYI CSÉSZÉBŐL"! Sőt még csészealjat is igényelt Esztertől!!! Jól nézze meg mindenki!!! :-D :-D :-D Fél 11 felé befutott a másik autó is. A maradék sátrak felállítása - és a hidegre való tekintettel - némi alkohol jellegű vodka és házipálinka elfogyasztása után nyugovóra tértünk. Az éjszaka nagyjából eseménytelenül telt, leszámítva, hogy a sátrakat egy almától roskadozó fa alatt állítottuk fel és elszenvedtünk némi bombázást a potyogó almák által! Szerencsére jobbára csak a sátraktól távolabb voltak becsapódások, de az éjszakai csendben ezeknek is volt hangjuk rendesen!
Reggel fél hétkor Sherlock hírhedt és legendás "pálkatapéter" ébresztőjére keltünk, bár Kriszti kimaradt belőle, mert már korábban felkelt és elvonult a vizesblokkba. Aki még nem hallotta ezt a mennyei orgánumokból álló kifogástalan ébresztőt, melyre még a halottak is kikelnek a sírjukból, mindenképpen próbálja ki, egy életen át fogja emlegetni! :-D Eszternek már visszatérő rémálmai is vannak tőle!!!! :-) A reggeli készülődés közben megcéloztunk egy 9 órás indulást túránk helyszínére, melyet csak fél órás késéssel sikerült teljesíteni. Autóba szállva elindultunk Pirkach település és a Pirkner-szurdok (Pirknerklamm) felé. Az út egy hágón keresztül vezet látványos szerpentines alpesi úton Oberdrauburgon keresztül. Viszonylag könnyen megtaláltuk a völgy kezdetét, parkolás és szedelődzködés után besétáltunk a Klettersteig beszállásához, amely egy ódon vízimalomnál található. Beöltözés és indulás! A malomépületet megkerülve rögtön egy "C"-s felmászással kezdődik az út, egy 5-6 méter magas sziklatömb oldalán, melyet minkét oldalról vízesések szegélyeznek. A túrista itt rögtön ízelítőt kap az út nehézségi szintjéből, mivel ez egy "C"-s kleti, ennél nehezebb sehol sem lesz. Cserébe viszont minden tele van lépés könnyítő acélkonzolokkal, így senkinek nem esett nehezére felkapaszkodni a szikla tetejére. Ezután ismét néhány méter sima séta következik, majd a huzal kioldalaz a patak bal partján lévő sziklafalra. Kb 45 fokos dőlésszögű sima táblán folytatjuk a mászást a robogó víz fölött kicsivel. 100-150 méter megtétele után magasabbra emelkedtünk a pataktól és elértük a kleti első kulcspontját és egyben a legszebb részét. Egymás után két drótkötél híd vezet át a robogó víz felett. Az első csak két dróthuzalból áll, a felsőbe kell a karabinert csatolni és kapaszkodni, az alsón pedig lépkedni. No itt természetesen előjött belőlünk a "rossz kölök", volt ott csüngés, hintázás, fényképezkedés, ami belefért. A második híd már komplexebb szerkezet, itt 4 drót megy, egy alul a lépéshez, kettő oldalt korlátnak és egy fent a biztosításhoz. Azért itt is tudtunk mit kitalálni, ami a rendetlenkedést illeti... ;-) A folytatás egy kicsit kitett volt, az út a jobb falon folytatódott meglehetősen magasan a víz fölött, de ez csak egy 10-15 méteres átmászás volt, amíg elértük a patakmeder következő lépcsőjét. Újabb két monumentális sziklatömb következett, felmásztunk az egyik oldalán, kis dróthíd a másik tetejére, alattunk dübörgött a beszorított patak. Ezúttal Eszter és Sherlock közösen lógtak fölé, csak a "rend" kedvéért! :-) Némi bukdácsolás után elértük az első nagy völgyzáró gátat és egyben a második kulcspontot. A gát tetejéről lezúduló 15-20m magas vízesés mellett másztunk föl a sziklafalon a gát tetejére. A képek a galériában magukért beszélnek, hihetetlen szép látvány a mélybe ömlő víz az óriási sziklatömbök között..A gát tetejétől az út egy 500 méteres szakaszon erdei ösvényen folytatódik, itt az egyetlen nehézséget csak az jelenti, hogy valahol száraz lábbal át kell kelni a patak jobb oldalára, mert később ott folytatódik az acéldrót. Nekem és másoknak ez nem annyira sikerült, többen a patakban végeztük... :-) Hozzá kell tegyem, hogy részemről volt benne némi direkt hajlam is! :-) Az út utolsó szakasza a jobb falon egy rövid vízszintes mászással éri el a második gátat, ahol a klettersteig út be is fejeződik. Acélrúd-lépcsőkön mászva hagyjuk el a szurdokot a gát jobb oldalán. Rövid pihenő után, az erdőben lefelé haladva fél órás sétával jutottunk vissza a kocsikhoz. Mivel az idő még csak dél felé járt, így megtárgyaltuk a délutáni programot, és kitaláltuk, hogy meglátogatunk egy másik szurdokot is, amely közel van a táborhelyünkhöz. A Mauthnerklamm hasonlóan a Pirknerklamm-hoz vadregényes szurdokvölgy "C"-s klettersteig úttal. Sajnos csalódnunk kellett, mert október elejével lezárták télire. Körbejártuk a beszállás környékét, aztán a társaság úgy döntött, hogy nem hágja át ezt a meglehetősen értelmetlen tiltást, így más program után néztünk. A csapat fele visszatért a kempingbe a másik fele pedig (egyes autó legénysége), útnak indult a Plöcken Pass (olaszul: El Passo del Monte Croce) felé, amely egy hágó az olasz határon. Itt letettük az autót és tettünk egy rövid délutáni túrát az olasz oldalon a Colinetta csúcs Vista Dal Marinelli nyergébe. Itt bizonyosságot szereztünk, hogy a Pal Grande csúcs mennyire hasonlít a Sherlock táskájában lapuló kókuszcsókhoz!! :-) Ezután már csak a visszatérés volt hátra az alaptáborba! :-D
Vasárnap reggel hatkor volt az ébresztés. Szerencsére a "pálkatapéter" elkorcsosult, lehalkított verziójához volt szerencsénk, mert a táborba előző este több lakókocsis vendég is érkezett, Sherlock elkerülte a levegőben lebegő lincshangulat árnyképét! :-) A reggeli készülődés ezúttal sem sikerült sokkal rövidebbre, de sikerült időben elhagyni a tábort. Cél az Ankogel csoport alsó széle, közepe! Fallbach vízesés. A Malta folyó völgyében északnyugatra haladva hamar kiszúrjuk a hegyoldalból lezuhanó hatalmas víztömeget. Eljött a csodálkozás ideje! ?llkapocs visszaakaszt, lehet készülni a beszállásra! A vízesés zárt terület, fejenként 2,5 Eurót kértek a belépőért. Még egy adag bambulás, aztán magunkra öltjük a felszerelést és elkapjuk az alkalmat, na meg a kötél végét.Az első szakasz rövid harántolás a víztömeg felé, aztán átléptünk egy kiszögelésen és innen már látszik a lényeg! A tükörsima függőleges sziklafalon felfelé kapaszkodó dupla acélsodrony. Saci ekkor meglátott egy újabb lényeget: hogy erre még nincs felkészülve és ezt a mászást egy későbbi alkalomra halasztja. Némi rendezkedéssel sikerült is helyet cserélni velünk és visszavonult. Persze, hozzá kell tennem, hogy Krisztivel karöltve már azt tervezgetik, hogy ide mindenképp vissza kell menni, mert ezt nekik is meg kell csinálni! Szóval nekivágtunk a meredeknek. Lentről fölfelé nézve rondábbnak nézett ki a helyzet, de kiderült, hogy nem reménytelen! Erős izommunkát igényelt, de időnként voltak kis kiszögelések, ahol tudtunk erőt gyűjteni. Amikor már alant hangyává zsugorodtak a réten legelésző tehenek és csak a vízfal dübörgő moraját lehetett hallani, az út balra traverzálva elhaladt egy aláhajló kiszögelés alatt, majd újabb felfelé mászó szakasz után fölé került. Itt végre kényelmesebben lehetett pihenni és alaposabban körülnézni. Integettünk a lenti világnak és tudomásul vettük, hogy korántsem vagyunk még túl a megpróbáltatásokon. A drót innen ismét a vízesés felé fordult, és megkerült egy kiszögelést, ahonnan újabb felfelé haladó "D"-s szakaszon kapaszkodtunk az út felénél lévő kilátóterasz alatti kis párkányra. Itt két választási lehetőség van, az egyik egy rövid felmászás a teraszra a végén a korláton való átlendüléssel, a másik pedig az út második, sok helyen "E"-s nehézségű szakaszának beszállásához vezető acélsodrony híd. Gergő2 már elindult előttem a felső szakaszra, én viszont úgy döntöttem, hogy kimegyek a teraszra pihenni, aztán később kitalálom, hogy bevállalom-e a felső szakaszt. Szép lassan megérkezett utánam mindenki, így együtt láthattuk, hogy fölöttünk a falon Gergő2 elakad és se le se fel. Utóbb kiderült, hogy elért egy letörést, ahol egy aláhajláson kellett volna felhúznia magát és itt elfogyott az ereje. Ekkor döntöttünk úgy, hogy a folytatást mi is későbbre halasztjuk, még edzünk rá egy kicsit.... :-O Sherlock utána eredt, hogy ha kell, segítsen, de szerencsére nem volt rá szükség, egyedül is vissza tudott mászni. Végül Sherlock elkapta a lendületet és egyedüliként teljesítette a felső szakaszt, de ennek leírása az ő feladata, mivel mi csak alulról láttuk. A teraszról kifelé vezető ösvényen mi is felkapaszkodtunk a vízesés tetejére és fent találkoztunk össze ismét. A megérdemelt pihenés után a történteket ecsetelve ereszkedtünk le a völgybe, ahol a többiek vártak ránk az autóknál. A délután már eléggé előrehaladott ekkor, így kettes autó hazafelé vette az irányt, mi pedig még tettünk egy rövid kitérőt egy közeli völgyben a Göss-i víztározó felé, de sajnos itt is téli lezárásba ütköztünk. Fél 4-es indulással, 6 órás menetidővel 9 óra magasságában érkeztünk haza.
A Nagy Fehér...
