2009 július 10-12.
Szűcs Feri tollából
Közel ¾ óra csúszással a tervezetthez képest, baleset az autópályán, érkeztünk meg az Erichhütte alatti parkolóba. /1342/ Rövid cuccolás után nekivágtunk a 432-es túraútnak. Az Erichhüttéig végig jól jelzett, legelőkkel határolt úton haladtunk, kellemes, napsütéses időben. A hüttétől felnézve jól látszottak az ördögszarvaknak nevezett sziklák. Közel 1000 méternyi kaptató következett a Hochschartéig, 700 méter szintkülönbséggel. 3-4 rövid pihenő, tájékozódás és fényképkészítés, után el is értük azt a pontot, ahol a normál út meredeken lefelé, egy hasadékban halad tovább. Na ezen a ponton a normál út gyakorlatilag járhatatlan, amit a fényképéken is jól lehet látni. Leküzdéséhez hágóvas, jégcsákány és kötél szükséges. Közel fél órát töltöttük járható út keresésével, mikor egy osztrák fickó is megérkezett, Ő a Matrashaushoz igyekezett volna. Látva, hogy itt a túljutás reménytelen, vissza is fordult az Erichhütte felé. A hasadékból visszakapaszkodva egyszer csak megjelent egy magyar srác, minden féle felszerelés nélkül. Kiderült, Ő a Jodlerről ereszkedett lefelé, miután közel az egyharmadát megtette. Akkor ért utol két német mászót, akik elmondták neki, hogy ott, felszerelés nélkül nem kéne továbbmennie, ugyanis az életével játszik. Erre azon nyomban visszafordult. Mint elmondta, Ő csak a házhoz akart feljutni, nem is értette, miért van az a rengeteg sodrony végig a sziklákon. Időközben odaért négy osztrák is,akik elmondták, hogy a normál út több helyen is járhatatlan, csak a klettersteigen lehet feljutni a csúcsra. Itt, mivel a jelzett út nem járható, egyikük visszafordult az Erichhüttéig. Úgy döntöttünk, megyünk utánuk, legalább Ők ismerik az utat. Rövid, jelzés nélküli út után el is értük a beszállót. A steig jól mászható, igen technikás, nagyon nagy élmény. Viszont a sodronyt rögzítő szögek sok helyen sérültek, van olyan szakasz, ahol három rögzítő is kimozdult a helyéről. Több helyen kis tábla figyelmeztet, ha elfelejtenél körülnézni, hogy a párkányon kinézve, milyen csodálatos kép tárul eléd. Felfelé haladva balról az Erichhütte, jobbra a csúcs alatti tátongó mélység. Egy alkalommal megpillantunk 7-8 főt, akik a normál út felső, szintén járhatalan szakaszán araszoltak a hóban felfelé. Mivel idén nem nagyon olvadt el a hó az árnyékosabb helyeken, ezért a térképen is jelzett, keskeny gleccserek most több helyen a normál utat is még vastagon eltakarják.
Közben továbbmászva elértük azt a szakaszt, ahol a sodronynak vége van, az út itt kivételesen jól látható jelzés mentén halad a Kummelstein nevű óriási sziklatömb felé. A biztosítás nélküli szakaszon, a leírások szerint lehetőség van a normál út felé a kiszállásra, viszont ezt nem jelöli semmi. Ez a szakasz megfelel a leírásokban olvasható 1- nehézségű besorolásnak, sok helyen nem lehet ballagni, keresni kell a biztos fogásokat. A szikla tövénél látszik egy kitaposott ösvény, nyilván a korábban látott csoport is itt vágott át a steigről a normál út felé. Rövid pihenő után nekivágtunk a Jodler felső szakaszának. Osztrák alkalmi barátaink nyomában másztunk felfelé a most már D-s nehézségű többnyire függőleges falon, mikor a hegy teteje hírtelen átláthatatlan felhőbe burkolódzott. Hódara kezdett esni, közel 5 m-re csökkent a látótávolság. Előttünk az osztrákok megálltak, így mi is ott ragadtunk a fal közepén. Közel fél órát vártunk a falon, mire kitisztult az idő. Eközben kezünk ráfagyott a sodronyra, a függőleges fal apró repedései pedig meggyűltek hókásával. Ahogy az idő kitisztult, az osztrákok megpróbálkoztak a mászással. Egy negyvenes hölgy, aki eddig hátul haladt, a másik két férfin átmászva, megpróbált előremenni. Két-három akasztás után a csúszós függőleges falon a bakancsa megcsúszott, mivel a sodrony is vizes volt, a szögig visszaesett. Nem esett bele szerelésbe,mivel végig a sodronyba kapszkodott, viszont rossz volt nézni az értelmetlen tűnő küszködést. Mivel nem tűnt biztonságosnak továbbmenni, úgy döntöttünk, megpróbálunk visszamászni. 10-15 szögnyit araszoltunk vissza, lefagyott kézzel. Visszanézve az osztrákok még mindig a fal közepén voltak, szinte semmit sem haladtak felfelé. Mivel a normál út felfelé szintén reménytelennek tűnt, elhatároztuk, elindulunk az út irányába lefelé. Mivel hágóvas, jégcsákány nem volt nálunk, a meredek gleccseres részeket elkerülve, a sziklás részeket keresve, lassan ereszkedtünk le. Ott legalább tapadt a bakancs, mindig volt valami kapaszkodó. Egy jó félóra multán megpillantottuk tőlünk balra a jelzéseket. Az útra kiérve a viszonyok mit sem változtak, de legalább tudtuk, merre megyünk. Hamarosan elértük azt a pontot, ahol a 432-es és a 433-as turista út szétválik. Innen felnézve már láttuk, hogy a Hochsharte miért is nem járható. Az út egy meredek hasadékban húzódik. A hasadékot most hosszan vastag hó borítja, eltakarva a jelzést és a kiépített B-s steiget. Két cseh fickó, kötéllel biztosítva egymást, nekivágott az útnak. Rossz volt nézni a küszködést. Mi a 433-as úton elindultunk az alattunk jól látható törpefenyős rész felé. Egy hosszabb hómezőn óvatosan leereszkedve hamarosan el is értük. Visszapillantva a csúcs felé még mindig csak azt a felhőt láttuk, ami miatt a visszafordulás mellett döntünk. A hegyet a Birgkar felé megkerülve napsütötte, zöldellő legelőkön legelő, hidegvérű lovak mellet haladva, nem sokára elértük a parkolót. Hamarosan a két cseh srác is megjelent az Erichhütte irányából.
Hágóvas, jégcsákány szükséges a hóval borított részeken. Fentről láttunk olyan csoportot, aki a Kummetstein előtt kiszálltak, és a normál út hóval borított szakaszán bakanccsal, túrabottal próbáltak feljutni. Mozgásukon látszott a küszködés. Lefelé ereszkedve a vibram talp sokat számított. Erre a normál út sem ugyanaz, mint a Raxon.
