A cím pontosan körvonalazza a múlt hétvége tocsogását! Már a péntek délutáni indulást is komoly zivatarfelhők kísérték, de ez nem meglepő, hiszen a májusi időjárásunkban már az lenne meglepő, ha valamelyik nap nem lenne lehetőség bőrig ázni! :-) Szóval összeszedtük egymást és a Budaörs felett gyülekező rusnya nagy zivifelhőt épphogy megelőzve nekilódultunk az M1-nek, amelyet szerecsére kijavítottak, miután az áradásban megrongálódott. Jó tempóban zavartuk le a távot, érkezéskor viszont nem volt kecsegtető látvány a hegyek fölött gomolygó felhőrendszer, amely igen bosszantóan csak a hegyek felett volt képes kialakulni, mindenhol máshol tiszta volt az ég. Na sebaj! Be a völgybe, érkezés a Kaiserbrunni parkolóba... sátorozók csak lézengtek, bőven volt helyünk. Felhúztuk a sátrakat, aztán a vacsora elkészültét már nem bírta kivárni az eső, kaptunk egy kis ízelítőt a folytatásból. A sátrakba húzódva készülődtünk az éjszakára. Vacsora készítés közben alaposan kitárgyaltuk Balázs új Primus gázfőzőjének praktikus előnyeit, amelyet a mester remélhetőleg felvázol majd infó-éhes várakózó tekintetünk elé! :-D De aztán takarodó! Reggel korán ébredvén azt tapasztaltuk, hogy a felhők össze vissza keringenek, és néhol a kék eget is látni lehetett, így úgy határoztunk, hogy nekivágunk a megtervezett menetnek.
A Weichtal-házban (Sherlocknak csak Whitehouse :-D ) a biztonság kedvéért megkérdeztük, hogy a túra első felét képező szurdok mennyire járható - gondolván a napok óta tartó esőzések megnövekedett vízhozamára. Azt mondták, hogy teljesen járható, arra már figyelmet sem fordítottunk, hogy rebesgettek valamiféle vízesésről, ennek később ittuk is a levét, illetve a ruháink, de mindent szép sorban... :-) Elindulván felfelé rögtön az elején tapasztalható volt, hogy a patak igencsak meg van szélesedve, a kijárt ösvény sok helyen a víz alatt próbált meglógni előlünk, a köveken egyensúlyozva, ugrálva haladtunk. Kisvártatva elértük a sziklahasadék bejáratát, ahol a víz érdekes módon eltűnt valahova, lehet hogy ezen a szakaszon a föld alatt folyik. Viszont az avar alatt méretes hókupacokat fedeztünk fel sok helyen gyűlt össze a kásás hó és ezeket kerülgettük. Jött az első létra, aztán a víz is vissza! Ismét szökdécselés a következő láncos felmászásig, ahol már volt egy kis lefolyó nedvesedés a játék kedvéért! Néhány kapaszkodás, pár csúszós lépés és fent voltunk, na és akkor jött a lényeg, a nagy létra, amelynek 70%-a a vízesés alatt volt!
Hát erről beszéltek odalent! :-) Közeledvén az is kiderült, hogy nem csak a létra van víz alatt, hanem a alatta az egész környezet egy kisebb tavacska képében. A létra alját egy fatörzsre lépve lehetett elérni, ami eléggé labilisan viselkedett, de legalább nem kellett a vízbe lépni térdig. Nagy levegő... lendület.... öszpontosítás és a gyors mozdulatsor villámszerű megtervezése, majd lódulás... és a hiú és száraz remények végső elfüstölése! A hideg-rideg valóságon keresztül bőrig ázva érkeztem a kilépőre, alulról pislogó tekintetek hitetlenkedtek. Viszont nem sokáig! Vizhatlanítás a hátizsákokra! Gyuri volt a második áldozat, nem járt nálam jobban, de a hideg víz zabolátlan mosolyt csalt arcára és az esélytelenek nyugalmával hangos vidámsággal figyeltük Balázs közelgő végzetét! Kisvártatava mindhárman bőrig ázva álltunk a peremen, de ez kedvünket nem szegte folytattuk a túrát a szurdok felső szakaszán, ahol sok meglepetés már nem ért minket. A víz mindenütt jelen volt, de a haladást sehol sem akadályozta. Rövid pihenő a szurdok felső végén, majd erős felfelé kaptató után elértük a Keinthaler házat, ahol már rendesen megvastgodott a köd. Először a ház előtti fapadon ültünk le kajálni, később viszont behúzódtunk a házba némi melegedés és szárítkozás céljából. Bő egy órás pihenő után úgy döntöttünk, hogy hamár homár, legyen kövér: folytatjuk utunkat a csúcs felé. Az út egy darabon még fenyőerdőben vezetett, de egy kis idő múlva már csak törpe fenyőket lehetett látni, és egyre többször fordultak elő hófoltok. Az út nagyon jól van jelezve, könnyen tudtuk követni még a köd ellenére is, az erős emelkedő miatt viszont nehezen haladtunk felfelé, sokszor meg kellett áljak pihenni. Lassan elmaradoztak a törpefenyők is, elértük a kopár füves részt a csúcs alatt, nagy összefüggő hófoltokat kerülgettünk és dacoltunk a megerősödött széllel, ami a csúcshoz közeledve már igen erős volt. Szemem előtt vízszintesen, nagysebességgel repültek a ködpamacsok, de egy cseppet sem ritkult a közeg.
Végül koppantunk a csúcskereszten! Gyuri és Balázs kicsit előttem értek fel, és el is tüntek a meteo állomás mögött, mire én felértem. Már éppen keresni kezdtem őket, mikor kiderült, hogy az épület mögött vannak! Gyuri nem általlott kávét főzni! :-) Rövid tanakodás után elvetettük a Fischer hütte meglátogatását, inkább elindultunk visszafelé. Itt kaptunk némi ködszitálást, amit inkább esőnek lehet nevezni. Lejjebb összefutottunk egy magyar csapattal, akik akkor küzdötték felfelé magukat- nem nagyon irigyeltem őket! Aztán történt egy kisebb csoda, egyszer csak eltűntek a felhők, és az egész környék kitisztult. Körben látszottak a hegyek visszanézve láttuk a csúcsot is, és a Raxra is át lehetett nézni. Nagyon szép volt a kilátás körös körül. Lefelé kifejezetten kellemes időben és látási viszonyok között értünk vissza a hüttéhez, aztán lejjebb a szurdok felső végéhez is. Utána jött a fekete leves, az idő visszaborult, és kezdetben halkan, aztán egyre erősödve beindult az eső. Szerencsére már erdős szakaszon voltunk, így ott nem zavart a dolog. Visszaérkezve a Weichtal házhoz már dézsából öntötték. A teraszon az esővédő alatt leveseztünk egyet és köben megtudakoltuk a másnapi időjárást. Mivel nem mondtak javulást, így úgy döntöttünk, hogy nincs értelme egy egész napon át ázni. A következő esőszünetben elloholtunk felszedni a sátrakat és hazafelé vettük az irányt. A végső bosszantás pedig az volt, hogy amint elhagytuk a hegyeket és kiértünk az autópályára, a felhők is eltüntek, és jól látszott, hogy változatlanul csak a hegyek felett volt rossz idő! Hát így jártunk, de sebaj, a lényeget megcsináltuk! :-)
Az összes kép megnézhető a galériában!
Bigwhite
