Königsjodler a....
A fenti címet bárki tetszése szerint kiegészítheti, mint ahogy akár az én, akár Feri fejében számos jelző kavarog a szombati Königsjodler steigra gondolva. Hiszen isszonyatosan látványos, kalandos, ugyanakkor embert próbáló hosszúságú és nehézségű út volt amit megcsináltunk.
Időben kicsit visszább tekintve már Feriék próbáltkoztak korábban is a Jodlerrel, de akkor egy hirtelen jött havazás a vége előtt elrontotta az utat. Még a télen amikor az idei túraterveim kezdtek körvonalazódni, kinéztem magamnak ezt a ferratát és az elmúlt hetekben újra előtérbe került, amikor újfent valami komolyabb kalandra vágytam. A youtube-os videó megadta a szükséges lökést, így egy szűkebb fórumon felvetettem a Königsjodler megmászásának lehetőségét. A nyaralások közepette nem tolongtak a jelentkezők az útra, de azt sejtettem, hogy Ferire számíthatok. Így ketten indultunk el péntek 8-kor találkoztunk Kőszegen, onnan pedig irány a már jól bevált Kaiserbrunn.(Hiába, válság vanJ) Az időjárás már azon az este megmutatta rosszabbik arcát: hatalmas viharok mellet és között haladtunk. Szerencsére a Peugeot bírta. (aki csak egy kicsit is ismer tudja, a kocsim nem állja a vizet, sem autómosó, sem eső formájában, és ez ellen csendes néhány napos sztrájkkal szokott tiltakozni. Nos úgy tűnik, legalább erre a hétvégére eme betegségét kinőtte) Így hát sötétben, esőben sátrat vertünk, én egy pillanat alatt húztam a lóbőrt, Feri mint kiderült kevésbbé volt szerencsés. Másnap ötkor kelés, majd egy jó három és fél órás út után értünk el az Erichhütte parkolójához. Fél tízkor már úton is voltunk a hütte felé. A parkoló valahol 1300-on volt, a ház pedig 1550 méteren onnan kellett még kb 600 méter szintet menni a beszálláshoz. Már az első fogások mutatták a fal erősségét.Összesen kilenc szarvon kellett átküzdeni magunkat, a a szarvak között volt ahol kötélhídon kellett átkelni, és az ötödik toronynál jött a repűlő róka. Szerencsére nem belőlünk...Az Ördögszarvra átvezető saccra 15 méteres drótkötélen történő átkelés az út fénypontja. Egy extra karabínerpár segítségével suhantam át a közepéig majd onnantól már rá kellett kicsit segíteni az átjutáshoz. Szeretteimtől természetesen gondosan elbúcsúztam gondolatban még mielőtt a sorsra bíztam magam.. De úgyt látszik aznapra nem volt előjegyzésem a kaszásnálJ Sajnos a tornyok nevére tényleg nem emlékszem, de ha minden igaz az utolsó előtti volt ahol szinte teljesen sima falon kellett felküzdeni magunkat egy kb tenyérnyi gerincre. (persze azért lépések voltak beverve) Na itt görcsölt rá a kezem a drótkötélre. Akkor már viccesen fogtam fel, hisz a nehezén már túljutottunk, így megálltam és szépen a szabad kezemmel fejtegettem le az ujjaim, ezt még néhány fogáson meg kellett ismételni, de szerencsére hamar elmúlt. A vége egy nagyon kis egyszerű B-s szakasz volt majd utána következett a kiszállási lehetőség, mivel Ferit valami betegség kerülgette, úgy döntöttünk, hogy azt a maradék emelkedőt „lecsaljuk”és szépen leereszkedtünk a visszafelé vezető útra. Mit ne mondjak a leereszkedés nem volt teljesen veszélytelen kitett meredek morzsalékos hegyoldalon araszoltunk oldalra, de mint később kiderült ez csak egy hangyányival volt nehezebb a jelzett „normál” útnál. Amit normálnak, de útnak sem neveznék. De most kinek panaszkodjak, aki így emelte ezt a hegyet? Evvan, ezt kell szeretni, de nem szerettükJ Az út egy idő után kétfelé ágazott, az egyik megkerülte a hegyet, a másik visszamászott a nyereghez ránézésre kb 500 métert emelkedve, így a kerülés mellett döntöttünk, anno az iskolában ezt sose mertem megtenni....Mielőtt hosszúra nyújtanám a mi hosszúnak tűnő egyébként izgalmak nélküli lejövetelünk elmesélést, egy jó tanács a végére. Vigyél magaddal elég vizet! Nálam a három liter nem volt elég. És ebből adódik a következő jótanács: olyan magasságban már ne igyál vizet ahol állatokkal is találkozol (ez esetben a kretén túrista, a hegyi pók nem számít állatnak) Szóval ha már tehenet, lovat látsz (azaz viszonylag alacsonyan vagy) nem célszerű csörgedező hegyi patak/forrás vizét inni, főleg ha vízhozama igen csekély. Nos én ezt a két alapszabályt nem annyira tartottam be, így három éjszaka láz, gyomorfájás és társai lettek a jutalmaim. Sebaj, még így is megérte. Mindenkinek javaslom, viszont előtte kőkemény felkészülés: azaz mondjuk egy Klosterwappen Haid kombó hétvége...
Bár közel a történet vége, de még nem jött elJ 11 óra túrázás/mászás után értünk vissza a kocsihoz, ott egy kis kávé és irány vissza Kaiserbrunn. Az eső meg szakadt, kivéve amikor nem. Akkor ömlött. Csodák csodájára a nem éppen vizijárműként bejegyzett Peugeotom (ill a cégé) nem rohadt le, gondolatban meg is simogattam, hogy így kitartott mellettünk, de korai a dícséret, két nap múlva már az autómentő vitte el...Vasárnapra még gondoltunk egy HTL steigot, de az éjszaka ill reggel esőzéseit elnézve-útólag úgy hiszem bölcsen- a hazaindulás mellett döntöttünk. Azt hiszem elégedettek lehetünk mind az élménnyel, mind a teljesítménnyel, legközelebb remélem veletek!
Képek hamarosan a galériában!
