Bella Vista ala Sherlock, avagy egy alternatív túraleírás lazább keretek közt :-D

Kezdem azzal, hogy szerény személyemnek köszönhetően bővült a csapat az Oscar díjat biztosan megkapja még az elkövetkezendő 50 évben az operatőr kategória toronymagasan kiemelt jelöltjével Bálinttal. És a legfiatalabb házaspárral a csapatból, akik úgy gondolták, hogy elhomályosítják nászútjuk élményeit ezzel a hétvégi túrával, mégegyszer háromszoros Hurrá az ifjú párnak Anettnek és Gergőnek.

Szóval péntek volt, egy baromi hosszú, és kemény nap vége. A dugón keresztül hazatartottam, mert még a végső pakolászást kellett véghezvigyem. A fejem sem tudtam, hogy hol állt. De nagyjából sikerált bepakolni mindent, sőt még a kicsi fürdetésében is segédkeztem. Pár perces késéssel ugyan megérkeztem az Etele téri találkozóra. Attila már ott várt a túlméretezett övtáskájával. Ilyen kevés cuccal még nem láttam ember elmenni, de mindene megvolt. Andinál volt egy kis logisztikai, GPS korrekció de végül egymásra leltünk a 7-es busz végálllomásának sűrűjében. Pakolás, majd irány a magyar filmgyártás fellegvára, a Kezes-Lábos fesztivál helye és a méltán népszerű, a „biztos-hogy-legyőzi-Beary-Gearst” túlélő és túravezető verseny legesélyesebb nevezettjének lakóhelye: Etyek. Szóval Nagy Fehért is belapátoltuk a kocsiba, majd elindultunk a határ felé.

Kicsi kocsim mindenki nagy megelégedésére egy nagy bummot hallatt már 1 hete mikor leállítom a motort, mióta visszajött a szervízből. A kipufogót nem szerelték vissza jól. Innentől kezdve minden megállásnál mondhattuk, hogy Bumm a fejbe. Szóval egy szép nagy bummal megálltunk a Totál kútnál, ahol már mindenki totál kész volt. Ki a kávéba, ki az energiaitalba fojtotta bánatát. Ekkor találkoztunk pár régi barlangász ismerőssel is, akik a Canin-ra mentek. Innen is sok szerencsét nekik! Emlékszem még megerősítettük egymást, hogy ezen a hétvégén nem fog esni. Alig mentünk pár kilómétert Osztrákiában, mikor esni kezdett. A kiszemelt parkolóban, ahol gondoltam álomra hajthatjuk fáradt fejünket  is  nedves volt minden. Tehát sok alvás ott sem volt. Ha jól emlékszem valamikor 6 körül bummoltunk a felvonó parkolójában, ahol Bálinték nagyban durmoltak. Gondoltam csatlakozom és húztam a lóbőrt, amit Bálint báttyám ki is használt és belémrúgott. J

Talán ha kemény két órát aludtam, mikor egy nyikorgó, fékező kocsi felébresztett. Volt már jobb ébresztőben is részem, de ez hasonló volt részemre, mint a Pál-Kata-Péter opuszom a többiekre. Ha valakit érdekel, akkor folyamatosan töltöm fel a YouTube-ra , de mindig leveszik és az emberiség ellen elkövetett bűnökkel  hozzák egyszintre, hogy miért nem tudom. Reggeli rutin megvolt, már csak a többiek nem voltak meg. Pont akkor jöttek be, mikor könnyes szemmel elbúcsúztunk az első szerelvénytől.

De megvan mindenki, ezért megvettük a jegyeket, ahol érdekes módon megkellett mondanod a visszaútad időpontját, ha elvéted, akkor sorry és alhatsz fent. A következő szerelvény 9:00-kor indult. A ReisseckBahn a leghosszabb ilyen siklóvasút rendszer Európában. Több mint 1500 méteres szintet küzd le, helyenként 80%-osnál meredekebb lejtővel (Attila kiokosított, hogy ez azt jelenti, hogy 100 méter alatt 80 métert emelkedik, vagyis a 100%-os lejtő a 45 fok.). Összehasonlításképpen a Budavári Sikló 50 méternyi szintet küzd le. Míg nálunk egy retúr jegy 1.450,- Forint, addig az osztrák 18,5 ideiglenes európai pénzből vehető igénybe vagyis kb. 5000 Forint.

Félelmetes volt, ahogy a dugig tömött szerelvény nekiment a hegynek. Csak néztünk, és nyomorogtunk, mint a moziban és a reggeli tömött 7-esen. 3x kellett átszállni, mire a hegy tetején egy kisvonatba kerültünk, ami a hegy gyomrában. Útközben megtudtuk, hogy 11 évig épült ki a teljes vízerőmű rendszer, vonatostúl, gátastúl, erőműstűl.  Ha minden stimmel nálunk talán egy kicsivel hamarabb fejezik be a 4-es metrót. De lehet, hogy mégsem.

Fönt a Hűvösvölgyi végállomáson hűvös fogadott, de napfény járta át az arcunk (még). A fehérre maszkírozás után. Elindultunk a hegynek. Útközben elmentünk a gát mellett, ahol Bálint bebízonyította, hogy ember a gáton, illetve ő legalább megpróbált az lenni. De a pókemberes akció 1m-nél megakadt és nem sikerült feljebb mászni.

Kisebb-nagyobb megállásokkal, kötelező fotókkal kisérve, végre megérkeztünk a beszálláshoz. Csak az a baj, hogy a felhők is megérkeztek. Eléggé borult lett, és a nap sem sütött már ki. Mivel 15-en voltunk, ezért nem volt egy expressz vonat sebességünk, de szépen kényelmesen, szerencsére mindenki feltudott mászni a gerincre. Aránylag jól ki volt építve, és csak kevés helyen kerültünk igazi gebaszos helyzetbe. A gerincen már láttuk, illetve nem láttuk a túloldalt, csak a szürke semmibe vesző meredek sziklafalakat. Ténlyeg, mintha Mordor sötét serege lenne a távolban, mert a kőbányából odahallatszó robantásos hangok ezt a látszatott keltették. Mögöttünk egy kisebb csapatot tartottunk fel Bálint legnagyobb örömére, megpróblta elmélyíteni az osztrák magyar baráti viszonyt. A társaságnak egy kis idő után viszont mennie kellett, mert Demjén Rózsi szavaival élve, ha egyszer elindul a vonat...Nekünk elindult a kicsit hullámzós emelkedés „a-la svájci frank” a csúcs felé. Az időjárás hasonlóképpen borult el a hitelesek lelki világával. Mikor már átléptük a 260.0-as szintet, elkezdődött a lemorzsolódás és a csődbe jutott hitelesek meghátrálása. Mert még esőt, havat kaptunk a nyakunkba. A 277.0-es szupercsúcsot, csak kevesek tudták bevállalni. A kilátások nagyon borúsak voltak. És a fizetési határidő, vagyis a vonatindulás is ott volt már a nyakunkban.

Szépen nyugiban azért a biztos állomásra értünk, ahová bedöcögött a szerelvény már szakadó eső kiséretében. A lefelé menet egyetlen érdemleges pontja, az utolsó szakasz volt, amit keservesen vánszorogva, csigalassan tett meg a vonat, ami már eleve késett, így 30 perces kését okozva. Felháborító! Mit nekem te MÁV-nak ... inkább nem folytatom.

Összepakolás és irány a kemping. Ott már csak az alvásra gondoltam, folyton meg-megállva. Egy kiadós marhalábszárpörkölt beburkolása és egy isteni zuhany után fejest ugrottam a hálózsákba és durmolás reggelig volt a program.

Reggel az elmaradhatatlan szalonnás, hagymás, paprikás tojás és összepakolás (természetesen megint én voltam a leglassabb, de részidőn belül!!!) után a Billa érintésével 3 perces késéssel elértük az ifjú párt, akik lefoglalták nekünk már este a Pirknerklammi szurdoknál a parkolóhelyet.

A szurdok ismét isteni volt. Igazi játszótér, kiváltképpen olyan elmebeteg emberkéknek mint mi vagyunk! J Remélem mindenki magáraveszi! Kisebb, nagyobb sziklák, vízesések, kötélhidak állták az utunkat. Mi pedig egy egész tömegnek álltuk el az útját. Természetesen az első kötélhídnál egymást übereltük az ökörségben. Tomi kezdte a belendülést a felső kötélről. Én az alsóról próbáltam vízisíelni, de nem sikerült elérnem onnan még a vizet. Aztán láthattuk párosban Anettet és Gergőt, majd a zárszóként Bálint denevéres alakítása volt a csúcs. Eközben próbáltak előzni minket több kevesebb sikerrel a mögöttünk felzárkozó népesebb tábor. Volt itt anyuci durcis kisfia, félmeztelen adoniszok, akik a dzsungelen keresztül próbáltak elénk vágni, és voltak olyanok is akik olyan szurdokokkal rendelkeztek, ami a gát tetejéről elég sok embernek feltünt. Az utolsó kis felmászás után már csak a rövidke lefelémenet maradt hátra.

A kocsiba ülve megpróbáltunk egy közös ebédet elkölteni a Gergőékkel valamelyik pihenőben, de nem jött össze. Nekünk sem nagyon, mert egy nemkívánatos asztaltársaságot kaptunk egy rakat darázs személyében. Tomit még a hegyen megcsípte egy, de én igaz baráthoz méltóan megbosszultam őt és 5 darazsat fojtottam bele a babgulyásom  izlets sűrűjébe. Nagyon csípős lett így a leves. Itthon aztán utolértük a fiatalokat, a Viking Büfénél, ahol Anett a teljes törzsközönség füle hallatára, jó hangosan kijelentette, hogy ez egy szar hely. Pedig 12 éve oda járok kajálni, ha arra tévedek. Na ennyit erről. De megesett a szívem rajtuk, ezért Ajkánál találtam egy jó kis büfét, ahol  megkajáltunk. Majd ment mindenki útjára. A többieket kitettem a lakásoknál, majd éjfél után nemsokkal lehúztam a redönyz a szemem előtt.

Üdv,

Sherlock