Nem mondtam újat, mi? Látszik az! Orvos látott-e már? Azt mondta, menthetetlen! Megyek ide-oda, koptatom a cipőmet, és közben az őrületbe kergetem az ismerőseimet, mindenféle hülye túraajánlatokkal bombázok mindenkit! Feltűnt már? Hát ez az! :-) Itt egy kis séta, ott valami talpfájdító hosszabb menetelés, aztán egyszer csak felmászom egy böszme nagy sziklára az Alpokban. Minden átmenet nélkül! Csak úgy! Vagyis hogy nem minden átmenet nélkül! Hogy is volt ez?
A fertőzés érdemi része ott kezdődött, hogy 1989-ben 16 évesen - már a közép iskolát taposva - néhány volt általános iskolai osztálytársammal a nyári vakáció első napjaiban felszálltunk a vonatra és életünkben először szülői felügyelet nélkül nekivágtunk a nagyvilágnak! Volt azért pontos úticél, belelépni a példaképek lábnyomába a legendás ösvényen, amit annyit néztünk a TV-ben és olyan sokat olvastuk könyvben.
"Indulj el egy úton
Én is egy másikon
Hol egy mást találjunk
Egymáshoz se szóljunk
Aki minket meglát
Mit fog az mondani
Azt fogja gondolni
Hogy idegenek vagyunk."
Ugye, ismerős? Igen! Rajtam kívül még hányan akartátok volna azt a bicikli kereket tolni, ami a sorozatban nálam eszményképpé vált? :-) Nekivágtunk annak a bizonyos másfél-millió lépésnek, az Országos Kéktúra útvonalának az osztrák határnál Velemben és egy héten keresztül vándoroltunk zsákjainkat, sátrainkat cipelve ahogy a nagyok! Közel 150 km-t legyalogolva Sümegen fejeztük be életünk első komoly túráját. Itt megpecsételődött a sorsom gyaloglás szempontjából! Azóta sok víz lefolyt a Dunán és sokat haladtam előre mindig a következő szakaszt bejárva, és szigorúan mindig onnan folytatva, ahol előzőleg abbahagytam.
Na, de még ha itt megállt volna a történet... túra követett túrát szép lassan bejárkáltam az ország hegységeit és egyszer csak következett egy újabb kárhozatba taszító lépcső! Nem gyújtottam rá! Nem is kezdtem intenzíven alkoholizálni! Egy ismerős szólt, hogy mennek Ausztriába túrázni. Van egy közeli hely, ahol ingyen lehet sátrazni és holmi láncokkal és létrákkal biztosított ösvényeket emlegetett. Mi a fene... gondoltam és nem kellett sok rábeszélés, egy héttel később már ott csücsültem a Rax lábánál a kaiserbrunn-i parkolóban és izgatottan hallgattuk a másnapi hegymászás részleteit. Nyakamba zúdult a Via Ferrata műfaj minden szépsége, nekem meg végleg befellegzett! Menthetetlen lettem, ebből még a "psichológus" se gyógyít ki többet! :-) Jöttek szépen sorba a további utak is, néhány Szlovákiai (Szlovák Paradicsom, Magas- és Alalcsony-Tátra, Fátra), majd Csehországi kaland. Láttam én már karón varjút, fűben nyuszit, no meg Alsókubin főterét jobbra a két ház között! A sorstársak tudják miről beszélek! :-D Ekkor már elkezdtem egy kezdetleges internetes megjelenést szerkeszteni pár leírással és képekkel, csak hogy az ismerősök láthassák és elérhessük egymás képeit is. Így született a honlap, amely mostanra egy kis közösséggé nőtte ki magát!
2002-ben pedig történt velem még egy borzalmas esemény! Kivégeztem magamat az MTSZ túravezető tanfolyamával romlásba és kétségbeesésbe taszítva ezzel a környezetemet! Müller Robi ekkor megátkozott egy lemoshatatlan státusszal: Elnevezett az Ügyeletes Nagy Fehér Jelvényes Túravezető Pajtásnak és azzal sokkolt, hogy egy jó ideig csak így volt hajlandó szólítani minden esetben a megnevezés teljes hosszával! Ezen titulus későbbi szükségszerű rövidítésével létre jött a Nagy Fehér... megnevezés, valamint az Equinox inkvizíciós központ! Jöttök túrázni, vagy szörnyű haragom lesúlyt rátok! :-D
